2006.10.23.

Szemtanúság

 

A 2006. október 23-i események szubjektív leírása – még a hatás alatt

 

 

Kedves Ismerőseim! Kedves bárki, akihez szavaim eljutnak!

 

Úriemberként előrebocsátom, hogy ezt az üzenetet sokan politikai tartalmúnak fogják tekinteni. Akit ez untat, az hát ne olvassa tovább!

 

Írásocskám valójában beszámoló a magyar valóságról. Szubjektív, mert a könnygázgránátoknak van egy kritikus száma, amely felett az objektivitás iránti hajlam némiképp csökken az emberben.

 

Az eseménysorok számomra október 23-án dél körül kezdődtek, midőn atyámmal, édesanyámmal és 40 éves családanya nővéremmel a városban jártunk, és próbáltunk valamiféle ünnepséghez csatlakozni. Több helyszínre is elindultunk, de időközben mindegyikről kiderült, hogy kár a fáradságért, a rendőrség lezárta a különböző területeket – rakpartok, Kossuth tér, Hősök tere Felvonulási térestül – így hát visszaoldalogtunk a Corvin közhöz. Időközben ott tüntető tömeg foglalta el a körutat, rendőröknek híre sem volt a közelben. Atyámékat sebesebb ügetésre ösztökéltem, mondván, „majd most meglátjátok, hogy kiket nevez a média csürhének!” Merthogy anno egy hónapja a Blaha térnél bizony igencsak számos jóarcú polgárember fordult elő[1], és a tüntetőknek erről a fő tömegét adó keresztmetszetéről nem láttam hiteles képeket a televíziók beszámolóiban. Újra és újra tapasztalnom kell a saját szememmel látottak és ugyanazon eseményekről, helyszínekről a médiában látottak között tátongó hasadékot, melynek egyik partja a valóság, a másik pedig a tudatos és tendenciózus képanyag-válogatás, nem összetartozó események kapcsolása stb... Igencsak felsültem, amikor a sokadik Szálasi Ferencet ábrázoló pólót, német páncélos egyenruhát, stb... viselő egyént láttuk meg. Utólag tudtam meg, hogy akaratlanul a részben a Vér és Becsület szervezte rendezvényhez csatlakoztunk. Mint később informálódtam, 13:00 és 15:00 között ez volt az egyetlen rendezvény, amihez egyszerű polgárember csapódhatott. Mindenhol máshol az emlékezni vágyókat rendőri területlezárások fogadták. Róluk, mármint a Vér és Becsülethez köthető egyénekről több szó ne is essék, csak annyi még, hogy a későbbi események során ezeket az arcokat jellemzően nem láttam. A későbbiekben a tüntetőkhöz csatlakozott motorosok, akik felderítők szerepet vállaltak, azt állították 20:00 körül, hogy még mindig háborítatlanul követelőzgetnek a Corvinnál.

 

Körülbelül 15:20-tól az Astoriánál álltunk apámékkal. Végighallgattuk a műsort, majd az Orbán beszéd közepe táján elindultunk a Blahára, hogy a Piros Metró szüleimet a vonatukhoz vigye. A metróba 17:50-kor tettem le őket. Ekkor kaptam telefonon az értesítéseket, hogy lovasrendőrök kardlapozzák az ‘56-os emlékezések résztvevőit. Az eseményekhez közel állt A. barátom, aki 3 éves gyermekével és várandós feleségével a Deák-tér közelében talált maguknak helyet. Anyósa és apósa kicsit közelebb a Deák-térhez állt, ők pillanatok alatt a lovasrendőrök között is találták magukat[2]. Ekkor még érvényes volt ezen a területen a területfoglalás és percekkel korábban fejeződött be az utolsó, vagyis az Orbán beszéd. A beszédről távozó ünneplők közé hajtották a deák-téri, eredetileg – a média szerint – néhány száz fős, és – a média szerint – feloszlatását kiérdemelt tömeget. (Bocsánat a közbeszúrásokért, csak magamnak, és szűk megbízható ismerősi körömnek hiszek egy ideje.) Az őket illető eljárásban aztán részesíteni kezdték az Astoria centrumú, Kiskörút - Rákóczi-Kossuth utak keresztjében álló hatalmas, sok tízezres tömeget is. Vagyis generáltak sok tízezernyi tüntetőt az ünnepségeken résztvevő, majd épp hazatérni induló tömegből.

 

Ekkor, tehát 17:50-kor hazarohantam, hogy biciklire kapjak, hátizsákomban a görkorcsolyámmal. (A. barátom ugyanis hazavitte a családot, és utána visszajött, onnantól fogva ő biciklin, én pedig korcsolyán csürhültünk.) Kb. 5 percre lakom, így 18:10 környékén már a Zsinagóga kiskörúti épületfrontjánál voltam. Ekkor már masszív könnygázfüst volt mindefelé, a Wesselényi és Dohány utca kiskörúti torkolata körül járt a – nevezzük nevén: – front. A rendőrök hihetetlen ostobán és kegyetlenül jártak el. Vízszintes könnygázgránát sorozatok röpködtek az akkor amúgy álló falanxból. A nagy, magas íven lőtt gránát jól látható, jó eséllyel félreugrik előle az ember, és amúgy is csak a becsapódás közelében van esély arra, hogy embert találjon[3]. Így viszont szabályosan kaszálták az értetlen népet. Kétségbeesett üvöltözés, hogy „de miért lőttök minket?” A könnygázgránát becsapódásakor szétköpi tartalmát, ami – feltételezem – a levegővel reakcióba lépve meggyulladva képezi gázát. Később a Rákóczin láttam olyat, hogy ember fején csattant, majd a ruháján indult be az égés. És kocsit is gyújtott fel, igaz csak a kasznit kívülről.

 

Még a zsinagógánál történt, hogy fejlövést kapott egy ember. Ugyanis végig, nagyrészt célzatlanul, a tömegbe gumilövedékkel is sortüzeket lőttek. Később bal sípcsontra nekem is jött egy legyengült példány. Ehhez szerintem nem kell kommentár, sem az emberiességét, sem a szakszerűségét értékelendő. Szóval az orrom előtt, vagy 25 méterre, fejlövést kapott egy férfi. Szerintem ő vesztette el a szemét, annyit láttam csak, hogy vérben úszik az arca. Egy biztos, annyi történt, hogy a rendőrökhöz majd’ legközelebb sajtósok bújtak egy kapualjban, és az illető magányosan állt kint, velük kb. egy magasságban, mindenkinél közelebb a falanxhoz. Aztán pofánlőtték. A sajtósok cipelték be. Nem mozgott, róla terjedt el először, hogy meghalt. Éjfélre a tömeg négy halottról beszélt, köztük a tankosokról, akiket állítólagosan lelőttek[4]. A sérültet a közelben álló mentő mögött terítették le, ahol a földön kezdték el vizsgálni[5]. Vagy 30 ember lódult oda a mentőhöz – igen iszonyú látvány teljesen szétfolyó, látványosan izomtónus nélküli testet látni, ahogy földhöz kushadva cipelik. Ezt a mentő mögött, tehát a rendőrök felőli oldalon álló 30 főnyi sűrű csoportot elkezdték könnygázgránáttal közvetlenül lőni. A mentős kirohant a rendőrsorfal elé, és üvöltözött, hogy a „mentőt lövöd, bazdmeg, te állat????” Ekkor kezdett el mindenki igencsak felhevesedni. Ekkor még, és körülbelül 20:00-ig én semmilyen aktív választ nem láttam a „tüntetők”, vagyis a tüntetőkként kezelt bárki-aki-ott-volt részéről, magyarul nem repült sem kő, sem egyéb tárgy, sem molotov-koktél. Legalábbis amerre én jártam akkoriban: az eredetileg a Fidesz szervezte megemlékezések számára lefoglalt területen. Na ott csürhültek meg az eredetileg békés, és alapvetően jóarcú népek. Külső behatásra. Jah, a zsinagógánál bizony a tömegben álltak a sábeszes ortodox zsidók is. Láthatóan nem érezték úgy, hogy jobb lenne legalább a sábeszt eldugni, ha már el nem szaladnak. Később az Astoriát „erődítették” meg a tüntetők[6] a vasrácsokkal, ami kiváló ellenszer lovasrendőr ellen, viszont a könnygázgránátra nézve átlátszó. Így hát az Astoria elesett, nem emlékezem pontosan mikor. Innentől fogva a rendőrök az Astorián rendezkedtek be, és onnan nyomták a Blaha felé a Rákóczin, illetve az Erzsébet-híd felé a Kossuthon a népet. A terület annyira volt hermetikusan lezárva, hogy legalább háromszor mentem át – egy idő után biciklis társaimmal – egyik helyszínről a másikra, meg egyszer kiugrottam a Nyugatihoz fogadni visszatérő komámat. Itt cseréltem görkorcsolyára.

 

21:00 körül kezdett el durvulni a helyzet. Ekkor a tüntetők már nem csak barikádoztak, de megjelentek a követ dobáló suhancok is. Furcsa tapasztalat, hogy nem a nagydarab kopaszok dobálóznak, sokkal jellemzőbb kidobáló jelenség a suhanc kölyök. Aztán megérkezett a benzin is. A laza, rácsból-kukákból álló barikádok egy része elkezdett égni. Aztán a Molotov-koktélok is szerepet kaptak. Egyelőre nem szakszerűen használták őket, de sebaj, úgy tűnik lesz még alkalom gyakorolni. A szemünk láttára esett meg, hogy a srác szépen a benzinnel töltött palackba bedugta a rongyot, meggyújtotta, majd eldobta – az üveget. A benzin az égi ronggyal a háta mögött maradt, egy része pedig a hátát gyújtotta be. Vidáman vihogva oltották el a körülálló haverjai. Megjegyzem, hogy a közhiedelmekkel ellentétben a rongyot nem a palackba kell tömni, hanem a palackot kupakkal zárni, elkerülendő az „üzemi balesetet”, és a palack nyakára égő csokrot kötni. Az üveg úgyis eltörik az utcakövön. Mondom, legközelebb már tudni fogják...

 

A rendőrök lassan nyomták a tömeget kétfelé, aztán 23:00 környékén jelentős változások történtek a Kossuth úton. A Klotild-palota környékén a srácok lebontottak pár építkezési állványt, fémszerkezetű árnyék-ernyőket, vagy hogyan kell mondani, és vas- és fagerendákból, pozdorjalemezekből, rendőrkordonokból 2 m magas masszív barikádot építettek. Először a Kossuthon, majd a mellékutcákban is. Ezzel Pest felől bevédték az Erzsébet-híd pesti hídfőjének környékét, lovas és gyalogrendőrökkel szemben 100% biztonsággal. Ekkor a hangulat eufóriába csapott át. A barikád előtt időnként elő-elő tört egy-egy vállalkozóbb kedvű kölyök. A hátukat a híd másik végén viszont gyengén védték, ahogy aztán a kedd hajnali események is megmutatták.

 

Fontos beszélni róla, hogy magát a balhét csak kisszámú kölyök, és pláne elenyésző számú korosabb felnőtt csinálta. Viszont élénk érdeklődéssel figyelte az eseményeket egy sok ezres – igaz lassan apadó – tömeg, akik kimondottan jóarcú emberekből állottak döntő többségében[7]. Majd mindnyájan az ‘56-os emlékezésen találták magukat az események sodrában, és berágtak. Nagyon sok embertől kérdezősködtünk, mintegy riportszerűen. „Hol jártál, hogy kavarodtál bele?” Általános, és bizony jogos felháborodás uralkodott el a gumibotos csürhe iránt, és dacból, no meg kíváncsiságból maradtak. És bizony tüntetően szimpatizáltak a bulit bevállalókkal, egy-egy sikeres dobást, szemeteskocsi-rendőrök-közé-gurítást, koktél-hajítást kitörő örömmel, néha tapsviharral honoráltunk[8]. Mondom, „tunk”, a ragozás nem ujjbotlás. A szimpátiát erősítette az is, hogy rombolás ugyan volt, de céltalan nem. Én nem láttam kirakatot betörve. Biztos volt néhány, de elég kevés ahhoz, hogy én ne lássak. Kivételt képez, amikor a Rákóczin könnygázzal belőttek egyet. „Egyel arrébb lőjjetek, az a munkahelyem!” – kiáltotta a mellettem lévő bajtárs. Ami védelmi célokra használható volt, azt viszont nem kímélték. Megjegyzem, 23:40-körül befejeztem a szemtanúskodást, két kutatómérnök és egy számítástechnikus tettestársammal elhagytam a Ferenciek terét. Így hát az elmondottak addig érvényesek.

 

Érdekes volt, hogy meglepően tudatos volt ez a tömeg, a tekintetben, hogy nem volt hajlandó bármit skandálni. Egyetlen egyszer bevállaltam a hangadó szerepet, és néhány ad hoc társammal megpróbáltuk a „Demszky takarodj!” skandálást feléleszteni. Vagy egy perc próbálkozás után senki nem csatlakozott, így abbahagytuk. Kizárólag a kormányfőt illető, és hazánkat, nemzetünket éltető skandálások bizonyultak vitálisnak. Ekkor jöttem rá, hogy bizony ezek a fiúk-lyányok nagyon is tudják mit akarnak.

 

Az igazsághoz tartozik, hogy ahogy a rendőrök a tüntetőket, ők is hergelték a rendőröket. „Mocskos ÁVH-sok, dögöljetek meg mind!” Gyakori kívánságok voltak ezek a politikai üzenetek mellett. Méltó válaszok is érkeztek. Egyiket sem szívesen hallottam. Később hazafelé menet leálltunk beszélgetni a megtisztított Rákóczin négy unottan üldögélő, a földön gumibotot pattogtató rendőrrel. Rendesen szóltunk hozzájuk, úgy is válaszoltak, hát csevegés kerekedett. Elmondták, hogy „oda” ne menjünk, mert mi is kapunk a csürhétől. Aligha van közöttük olyan, mint mi. Erre szemérmesen bevallottuk, hogy mi vagyunk a csürhe. Őszintén meglepődtek. A mi keménymagunk miatt utáltak minden tüntetőt, ahogyan a gumibotos csürhe-mag miatt utálták a tüntetik az összes rendőrt. Ezek itt egészséges nagydarab fiúk voltak, akik azt teszik amit parancsba kapnak. Én nem lehetnék jó rendőr, ők lehetnének. Megfelelő kiképzéssel, értelmes parancsokkal. Mondtuk nekik, hogy a plexipajzson át torz az optika. Ha randalírozást kellett megelőzni, mutassák meg a betört kirakatokat! Bizonytalan szemek és csend volt a válasz.Gondolkoztak már ők ezen maguktól is, és nem szívesen dolgoztak aznap, ez látszott.

 

Mint írtam volt, a felkelők, úgy tűnt, tudják mit akarnak. Így én azt a következtetést vontam le, hogy nem kell mosolyogni azokon, akik forradalomról beszélnek. Nem, ez tényleg nem ’56! Nem erről beszélek. Nem akarunk államot, állam-berendezkedést dönteni, sem rendőrt lincselni. Nem kívánjuk folyamatos ellenőrzés alatt tartani az országot, a minisztériumokat, a fegyveres erőket, sem a médiát. A legtöbben arra panaszkodtak „milyen kár, hogy holnap munkanap”. Ez egy nagyon kicsiny, szerény dolgot követelő forradalmacska, amely pusztán arra akarja megtanítani a politikumot – bármelyik oldalt! –, hogy rosszul tudják. Rosszul tudják, hogy nincs egy bizonyos határ. Van, és aki azon túllép, azt elzavarjuk. Igen, jól olvassátok: MI. És szerintem ezen a jobboldali politikum is éppúgy elgondolkodott már, ahogyan hiszem, hogy a bal is.

 

Gyurcsány Ferenc vállalja a felelősséget, és mondjon le! Túllépte a határt.

És most írom le először, mert mostanra váltam benne biztossá:

Szabadságot a politikai foglyoknak!

 

Ennyit akarunk, és nem többet.

 

Hirtelen felindulásból:

Légrádi Gábor

2006. október 24.

 

 

 

 

Utólagos jegyzetek 2006. 11. 02-ig:

 

[1] A hitelesség megőrzése végett 2006. október 24. óta nem változtattam az anyagon, néhány megjegyzést azonban a lábjegyzetekben fontosnak tartok beszúrni.Ezen a ponton kell megjegyeznem, hogy nem mentem elébe az eseményeknek. A TV elfoglalása előtt órákkal hívtak szemtanú ismerőseim, de nem mentem el. Igaz, főképpen azért, mert hozzászoktam, hogy Magyarországon kemény a beszéd, puha a tett. Hangoskodás meg nem érdekelt. Erre az események rácáfoltak. A szeptember 19-i Blaha téri történéseknek úgy kerültem a forgatagába, hogy ott lakom. A következő két nap eseményeinek nem voltam tanúja. Aztán a Kossuth térre tán háromszor kikukkantottam, amíg bele nem untam az üres, nem ritkán ostoba retorikába. A Kossuth téri Fidesz rendezvények közül csak az Orbán-beszédre mentem el. Válaszokat vártam, nem kaptam, legközelebb otthon maradtam. Október 23-án ünnepelni indultam... Aztán berágtam.

[2] Idős egyetemi munkatársnőm is ugyanerről számolt be. A gránátok és a lovasroham hatására sokkot kapott.

[3] Azóta bárki autodidakta tömegoszlató szakemberré képezhette magát a megjelent elemzések segítségével. Mint megtudtam, a könnygázgránátot nem is nagy íven, hanem térdmagasság alatt illik „bepattogtatni” az oszlatandó tömegbe.

[4] Önkritika jelleggel: Azt elhittem, hogy vannak halottak, de azt nem, hogy beindították a tankot...

[5] A fél szemét elvesztett szerencsétlennel azóta olvastam riportot. A munkából hazafelé tartó úriembert maguk a rendőrök tanácsolták a kritikus irányba. Úgy gondolta, hogy a falanxon átkéretőzik. (Nem hiteltelen, több esetet is láttam, hogy valaki sikeresen megcsinálta. Én meg sem mertem volna próbálni.) Ahogy közeledett, rálőttek. A fejlövés után további öt lövést kapott a hátába. Úgy tőnik nem az ő esetét láttam, mivel a szomszédos Síp utcánál kapta a végzetes gumilövedéket. Viszont ugyanannál a mentőállásnál látták el, körülbelül akkor, amikor magam is ott álltam. Talán pont ő foglalta el az egyik mentőt, ezért kellett az újabb fejlövéses „esetet” a földön megvizsgálni.

2007.03.24, új bejegyzés: A Pesty László féle „Megsebzett ünnep” c. filmben készült egy riport a Kiskörút – Dob utca sarkánál kilőtt szemű Nagy Lászlóval. 9:50 percnél láthattam ugyanazt a jelenetet, amit a saját szememmel. A Síp utcánál is kilőtték valakinek a szemét, azt nem láttam, de ezt viszont igen.

[6] Én magam is ösztönösen használom a „tüntetők” kifejezést, ami azóta teljesen elfogadott szóhasználattá vált, bár összességében nagyon félrevezető. Eredetileg néhány száz ember kavargott az eseményekben, akik tán valóban tüntetőkként léptek fel eredendően is. Őket oszlatták már 18:00 előtt a Deák-tér környékén. Az Astoria környéki megemlékezésen résztvevőkre az „ünneplők” kifejezést illene használni. A rendőri brutalitás hatására aztán mind a tüntetők, mind az ünneplők nagy része átalakult eleinte teljesen békés, majd később kisrészben erőszakos „tiltakozóvá”.

[7] Sajnos a profi sajtósok alapvetően „jó”, vagyis „ütős” képeket próbálnak készíteni, így a legjóhiszeműbbek is az aktív kisebbségre koncentrálnak. Azóta az internetet elárasztották az amatőr felvételek, amelyeken jól látható az a jól szituált emberekből álló többség, amelyet jómagunk is szaporítottunk. A legjobb videók, amelyek a saját emlékeimet hitelesen idézik vissza a 18:00 körüli állapotokról ezek: [a videókat törölték. - szerk.]

Felhívnám a figyelmet, hogy az OMSz honlapja szerint október 23-án 17:43-kor ment le a nap. A felvételeken még világos van, amikor már lőnek. Ekkor még hivatalosan tart a megemlékezés, érvényes a területfoglalás.

[8] Valójában a tiltakozók erőszakos válaszreakciói nagyon szórványosak voltak, ezt eredeti írásomban is hangsúlyozni kellett volna. A „határozottnak” beállított rendőrök időnként órákig álldogáltak a biztonságos dobótávolságon kívül, közben veszettül tüzeltek. A Ferenciek terénél a közelharcot, a tiltakozók pajzzsal történi kiszorítását egyáltalán nem vállalták. Az EU országaiban dolgozó rendőrségi szakemberek szerint politikai demonstrációk esetében egyedül a pajzzsal történi kiszorítás tekinthető elfogadható eljárásnak. És itt is felbukkan egy nagyon tendenciózus és hibás szóhasználat! A „határozott” szó nem szinonímája sem a „durvaságnak”, sem a „hatékonyságnak”! A rendőrök határozatlanok voltak és durvák, vagyis egyáltalán nem hatékonyak – ha a rend fenntartása volt a cél. A „jó” hazugság az alapfogalmakra épül...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2011. okt. 23. 2011. okt. 23. 9:00 Még nincsenek kommentek

Címkék: 2006 | budapest | magyarország | október | tüntetés | ünnep

A médiatörvény margójára

Adjon az Isten!

 

Just(in)ice

 

Már lerágott csont és talán sokaknak a könyökén jön ki, annyit olvashattunk és hallhattunk róla a médiában jobbról is, balról is (cionisták üres címlapjai), hogy "a szabad sajtó" a végnapjait éli. A liberális cenzorhölgyek, úrak, úrhölgyek teljesen a magukévá tették a nagyöreg Konrád Gyuri bácsi újabb agymenését, akit a médiatörvény a Náci Németországra emlékeztet. A náluk éltesebb antifasisztát úgy bálványozzák a magukfajták, mint  Justin Biebert az amcsi tinilánykák. Ungrándoznak, tapsikolnak neki  hacsak meglátják vagy meghallják és minden hülyeségét kanyar nélkül beveszik. Mintha újra gyereknek éreznék magukat. Az idősebb korosztály talán még fel is idézi (megidézi) a " vészkorszakot", amikor az oroszoknak kémkedtek a Magyar Királyi Honvédség mozgásáról, mint ifjú partizánpalánták, akik éppen csak, hogy megúszták a hazaárulásért járó Dunába lövést, mert akkoriban bizony ez járt a partizánkodásért...

 

for  Gyuri!

 

Elég nagy képzelőerő kell ahhoz (nekik van), hogy egy neokárolyista kormány médiatörvényét náczinak lássuk. Különben is Konrád Györgytől inkább azt kellene megkérdezni, hogy mi az ami nem emlékezteti a Náczi Németországra Magyarországgal kapcsolatban? Aligha tudna ilyet is mondani. Nézne mint Fico, ha megkérnék, hogy mondjon legalább egy szlovák királyt!

A történelem nem szereti, de azért játszunk el a gondolattal, hogy mégis mi lett volna, ha életbe lép egy hitleri médiatörvény? Nemhogy Való Világ, de még magyarellenes Heti Hetes se lenne! A Való Világ szereplőit pedig nem villalakóknak hanem ezentúl  táborlakóknak neveznénk. A nemzetellenes irodalmat is ugyanúgy égették volna  el mint, ahogy  annak idején a berlini ifjúság is tette.

De ébredjünk fel mielőtt bilibe lógna a kezünk és térjünk vissza a valóságba..

Kit (kiket)  is akarna elhallgattatni egy cionista érdekeltségű polgári - liberális kormány? Természetesen a nemzeti oldalt, minket magyarokat. "Hasonló a hasonlónak örül" alapon a liberálbolsevik propagandagépezetet nem, mert csak így adhatják meg a választás illúzióját, hogy életben tarthassák a liberális demokratúrát.

 

Szebb jövőt!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: hunfia | Időpont: 2011. jan. 3. 2011. jan. 3. 8:42 2 komment

Címkék: médiatörvény

Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet (1846)

Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!

Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.

S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis ronyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.

S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az inség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,

És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -

Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

Pest, 1846. december

(Eredetileg egyben volt, én tagoltam részekre.)

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. dec. 17. 2010. dec. 17. 16:30 1 komment

Címkék: magyarság | vers

Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet (1845)

Oh ne mondjátok nekem, hogy
Hajnallik hazánk felett!
Látom én: az ő számára
Sző a sors szemfödelet.
S kérni istent nem merem, hogy
Nemzetem gyógyítsa fel,
Mert e nemzet, elhigyétek,
Életet nem érdemel.

Figyelemmel átforgattam
A történet lapjait,
S fontolóra vette lelkem,
Amit e hon végbevitt.
S mit találtam ott fölírva
Századok bötűivel?
Azt találtam, hogy e nemzet
Életet nem érdemel.

Jóra termett nép honában
Egy a szív, az akarat,
A közérdek mellett minden
Különérdek elmarad.
Itten oltárt minden ember
Ön bálványaért emel -
És az ilyen önző nemzet
Életet nem érdemel.

Voltak egyesek közöttünk!
Tiszta, hű, nagy szellemek,
Akik mindent, amit tettek,
A hazáért tettenek.
Hány volt köztök, kiket a hon,
Maga a hon veszte el!
És az ily hálátlan nemzet
Életet nem érdemel.

Más hazában híven őrzik
Mindazt, ami nemzeti;
Ősi kincsét a magyar nép
Megveti és elveti,
A magyar magyarnak lenni
Elfeled vagy szégyenel -
És az ily elkorcsult nemzet
Életet nem érdemel...

Oh de mért elősorolnom
E szegény hon vétkeit?
Lesz-e sors, oh lesz-e isten,
Aki minket megsegit?
A nagy isten szent kegyéből
Jő-e megváltási jel?
Lesz-e még e nemzet olyan,
Hogy halált nem érdemel?

Pest, 1845. január

Valami nem változik.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. dec. 15. 2010. dec. 15. 9:13 Még nincsenek kommentek

Címkék: magyarság | vers

Álmatag nemzet - kábult tenni akarók (MNA)

"Álmatag, kábult, tehetetlen, csodaváró nemzet vagyunk – halljuk ezt sokszor, a különböző, jobbra vágyó nemzeti körökből. A baj azonban az, hogy közben akik ezt elmondják, azok is tehetetlen félálomban leleddzenek. Kétségbeejtően lassú az ébredés!

A választásokat megelőző lázas nyüzsgés, harsogás és masírozás közepette figyelmeztettünk, hogy a leglelkesebb munkálkodás is a demokrácia jegyében, elpazarolt idő és energia. Ugyanezt az álláspontot erősítettük a választások idején, és az azt követő eufórikus időszakban. Ismertettük ellenvetéseinket, a konkrétumokat (szervezet, személyek, akciók) illető kétségeinket. De a többség jobb szeret hinni a könnyebb megoldásokban, akkor is, ha azok nyilvánvalóan nem működnek.

A fülkeforradalom lezajlott, amit el lehetett érni, azt elérték – a semmit! Az eufóriát aztán természetszerűen követte a kiábrándulás. A parlamentáris érvényesülés nem működik, ráadásul az aktuális nemzetmentő csapat sorra elárulta, lerázta magáról szövetségeseit, részesévé válik a rendszernek.

A hívek körében, sőt a korábbi támogató médiumokban is már mindennaposak a kiábrándult hangok, mind gyakoribbak a kritikák, kerülnek napvilágra a különböző belső botrányok, hitszegések, árulások. Ezt egyrészt természetszerű. Máshonnan nézve meg akár hallgatni is lehetne, hiszen nyilvánvaló volt, hová vezet az út, amin elindultak! Mi szóltunk, ők ezt éljenezték, segítették (és vezettek bele ebbe a zsákutcába jobb sorsra érdemes, tenni akaró embereket).

A demokratikus út kudarcot vallott. Most kellene levonni a tanulságot. A tanulság azonban az, hogy még a tanulságot sem tudjuk levonni. A nemzeti eszmélés eddig gyakorlatilag nem más, mint kényelmes jobbra vágyás. Az eddigieket még lehetett volna naivitásnak nevezni, azonban ezen túl nem lépni egyszerűen tehetetlen ostobaság, gyáva és kényelmes tétlenség! Mert még mindig a sült galambot várják, hátha mégis, majd…

Nem azt hiányoljuk, hogy ezek nem özönlenek hozzánk. Jönnek ide szép számmal a valóban tettrekészek, a többire pedig itt nincs szükség. Itt csak azoknak van hely, akik valóban képesek áldozatos munkára, nem csak csinálgatnak, hanem tevékeny életet élnek. A tömegekre most nincs szükségünk.

Az azonban kifejezetten kétségbeejtő képet fest a nemzetről, hogy nem vagyunk hajlandóak látni, beismerni a nyilvánvalót. A felismerések véletlenül sem cselekvésre ösztönöznek, hanem még tétlenebb csodavárásra. Nem elég, hogy eltévedtünk egy ingoványos mellékösvényen, négykézlábra ereszkedve csúszunk rajta tovább!

Gondolkodó ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, amikor az úgynevezett nemzeti oldal szócsöveit böngészi. Beszélnek a nyilvánvalóvá vált hibákról (amit mi már egy évvel korábban megtettünk), kritizálják az általuk futtatott pártot, sőt már helyenként a rendszert is, amiben szerepet vállaltak. A végén pedig a tanulság levonása helyett rendre visszatérnek oda, ahonnan elindultak – megismétlik az elkövetett hibát. Az általuk levont végkövetkeztetés: a hibákból tanulni kell, ezt meg azt kellene csinálni a rendszeren belül, a hazug és hitszegő képviselőknek el kell gondolkodni, és innentől jól csinálni, tönkretettetek mindent, kezdjük újra, hozzátok helyre…

„…talán éppen azoktól, akik most ezt önös érdekből elszúrták, megszülethet valami…” Tényleg ekkora az ostobaságba hajló naivitás, a tehetetlenség? Mindig másokra várunk? Majd ők megoldják, majd a rendszer biztosít valami lehetőséget, majd… Mindig majd, és mindig mások! Véletlenül sem mi, magunkra számítva, elindulva egy új úton, hátrahagyva az egész hóbelevancot, a hitszegő önérdekűekkel, meg a beteg rendszerükkel együtt! Inkább ámítjuk magunkat, és várjuk az újabb csodát…

És felsejlik a következő reményt adó dátum a horizonton… Meddig még? És mi van, ha történelem mást tervez? Csekély az esély arra, hogy ez a rendszer kihúzza a következő választásig. Jön a dal vége, ideje lenne felébredni! Ha most valaki nekiáll 2014-et emlegetni, annak munkálkodása egyenértékű az utolsó szabadkőműves patkányéval!

A nemzeti ébredés narkotikumos álommá vált! Ébresztő!"
Jövőnk

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. nov. 30. 2010. nov. 30. 9:07 Még nincsenek kommentek

Címkék: jövő | magyarság | mna | pártok

Dilemma

"Felvesszük! Felvesszük!" - zúgta a tömeg szombaton.

Igen, a lóvét, azt fogja az mszp felvenni. És kezdődik minden előlről...

Meseházy tízezres tömeget vizionál az utcákra, amikor a mostani gyűlést is hónapokig szervezték.

A Fidesz - holmi jogászokra hivatkozva - megadóztatja a visszalépők nyugdíjpénztáraknál szerzett reálhozamait. ("Vesszen a  jogászi kamara!")

Nekünk csak az a kérdés, hogy mihez kezdjünk Gyurcsány Szabadságharcos Ferenccel és csapatával. Netán nekünk is az utcán kellene vonulnunk ezekkel, vagy Orbánt kellene támogatnunk, aki nem épp kedvező döntéseket hoz a nép szempontjából (inkább az egyén szempontjából, mert országilag égető kérdéseket orvosolhat)?

 

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. nov. 30. 2010. nov. 30. 8:36 Még nincsenek kommentek

Címkék: fidesz | gondolatok | Maszop | MSZP | radikális

Mi van/lesz a Jobbikkal?

Mit üzen Adolf Hitler a Jobbiknak?

"Én két lehetséges forgatókönyvet tudok elképzelni a párt számára:


1. A Jobbiknak egyre jobban megtetszik a kényelmes út: a Parlamentben, az uniós fórumokon és a médiában szellemi fegyverekkel megvívni a harcot. Ennek következtében az ellenfélnek is egyre jobban tetszik a Jobbik, a sajtó már nem szidja annyira, elismeri, hogy a Jobbik nem is olyan szélsőséges, és igenis lehet vele kulturált párbeszédet folytatni. A párt fokozatosan erősödik, egyre több képviselői helyet szerez az országgyűlési és önkormányzati választásokon, de eközben a radikalizmus szépen csendben elpárolog, a régi nagy célok egyre távolabb kerülnek, üres választási szlogenekké válnak, egészen addig, míg a mozgalom régi harcosa már nem tudja megmondani, mi a különbség pártja és a Fidesz között.
 
2. A Jobbik mégiscsak a veszélyesebb utat választja, és azokhoz a hatalmi módszerekhez nyúl, amelyeket Adolf Hitler megfogalmazott (lásd a hivatkozott oldal), és amelyeket a világon minden igazán sikeres mozgalom használt és használni fog. Ebben az esetben nagyon kemény harcra számíthat, a magyarság összes külső és belső ellensége ellene fordul, kígyót-békát kiáltanak rá, bevetnek ellene minden elképzelhető törvényes és törvénytelen eszközt – de így talán van némi esélye a végső sikerre.

 

Nem akarok vészmadár lenni, de nekem úgy tűnik, hogy a Jobbik jelenleg az első, a kényelmesebb utat járja. Nekünk, szimpatizánsoknak óriási a felelősségünk abban, hogy emlékeztessük a pártunkat: merre van a helyes irány..."

 

Szerencsére erre itt van a Magyar Gárda. Ugyanis, amikor a Jobbik a Parlamentbe igyekezett, akkor ígéret született (talán a főkapitánytól), hogy amennyiben a Jobbik nem az elvárt módon dolgozik ("elkúrják"), a Gárda kipenderíti őket a kényelmes kis székeikből.
Nos, meglátjuk.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. nov. 27. 2010. nov. 27. 11:35 2 komment

Címkék: Gárda | gondolatok | hitler | jobbik | országgyűlés

Tenger lesz az, mi tenger volt

"Oly meglepő beszélgetést folytattam minap egy erdésszel, melyet magam sem akartam elhinni, de az elmúlt pár nap igazolta ezeket.

Történt, hogy múlt héten beszélgetésbe keveredtem egy erdésszel. Arra a kérdésemre, hogy miért nem lehet tüzifát kapni, egy hatalmas - húúúúúú ez veszélyes kérdés - volt a válsz. Miért is?

Nos. Nincs tüzifa, a környezetem tüzépei példál Ukrajnából meg Romániából hozatják a tüzifát. Erdészünk elmondta, hogy olyan természeti katasztrófa következhet be, mellyel senki sem számolt. Nem látható, mert nem ütközik a szemünkbe, ugyanis nem fentről, hanem lentről jön.

Elmondta, hogy Magyarországon a talajvíz átlagmélysége, az első vízadó rétegnél átlagosan 2 méter volt. Voltak helyek, ahol 6 méter, de olyanok is, ahol 2 ásónyom után már látható volt a talajvíz. Az átlag azonban országosan a 2 méter körül állt. Na most, ez a két méter jelenleg fél méteren áll. A gépek nem tudnak bemenni az erdőkbe dolgozni, mert szó szerint elsüllyednek. A munkagépek nem tudnak kitalpalni, mert a talpak alá még a gerendák is kevesek, és elsüllyednek a talajban. Telítődött a föld vízzel. Hatalmas területek állnak már most víz alatt, hiába a folyamatos szivattyúzás. Történt ez úgy, hogy közben a Duna, és nagy folyóink vízszintje alig pár centit emelkedett. A folyók egyenlő vízhozama a talajvíz kapillárisaiban folyamatos szívóerőt biztosít, de ez nem növekszik, sőt olyan érdekes dolog állt elő, hogy nagy esőkkor, amikor nő a vízhozam, a talaj telítődöttsége miatt nem elszívja a vizet, hanem majdhogynem visszanyomja a talajba. Vagyis képtelen több vizet a Duna, a Tisza elvinni. A talajban pedig áll a víz. Az alacsonyabb részeken pincék, de még a házak alapjai is szó szerint benne állnak a láthatatlan tavakban. Rengeteg ház alapja süllyedt meg, repedt szét az idei évben. A szokatlan földcsuszamlások és talajmozgások az ország különböző részein, ennek a jelenségnek a kísérőtünetei. Egyszerűen hiába vannak vágásérett erdők, lehetetlen kitermelni.

Akkor miért nem vágnak a hegyekben, kérdezem én. Mert okosabbak vagyunk, mint a környező ország erdészei, akik látva a fahiányt, hatalmas kitermelésekbe kezdtek. Mi nem termeljük le a hegyeket. Ugyanis a letermelt hegyek, ilyen esőmennyiség után, a sokszorosára növekvő talajerózió miatt képtelenek lesznek újrafásulni, egyszerűen lemossa az eső a vékony termőréteget, és csak kopár dombjaink, hegyeink lesznek. Ilyen hegyeket az északi hegységben már most is láthatunk, pont ez a tanulság és a visszatartó erő. Ráadásul a hegyek lankás helyei, vagy völgyei ugyanilyen képet mutatnak, szinte folyik a víz a talajból, ugyanúgy képtelenség művelni.

Erdészünk elmondása szerint, ha az esőzések szintje ekkora marad, akkor a talajrétegekben a Kárpátokból ide gyülemlő víz további katasztrófákat fog okozni. Még egy ilyen év, és az ország jelentős része, akár egy ötöde víz alá kerülhet, magyarul az ország lassan tóvá válik. A mélyebben fekvő részek már most víz alatt állnak, és a lényeg: megművelhetetlenek. Erdészünk elmondását a mezőgazdák is alátámasztották. Képtelenség a földekre rámenni. Hatalmas területeken még a mai napi fent a kukorica, a kombájnok sorra süllyednek el a vízzel telített talajon. Édesapám falujában a vízórákban valóban fél méternél áll a víz a talajban.

Ha a vízszint egy métert emelkedik, akkor hatalmas területek lesznek nem csak telítettek, hanem szó szerint víz alatt, jelentős hosszúságú útvonalak kerülnek víz alá, illetve a nagyobb forgalmú utak megsüllyedése, állagának gyors romlása várható. Termőföldek fognak elmocsarasodni, ezzel koldusbotra juttatva rengeteg gazdát. Milyen, a Kolontárihoz hasonló katasztrófákat idézhet elő a talaj ilyen mértékű átázása, és fellazulása? A mocsarak bogárvilága, a szúnyogáradat pedig elviselhetetlen lesz, bár erre némiképp enyhítés a permetezés, de ekkora területeken, ilyen gazdasági katasztrófa esetén kizárt, hogy megoldható legyen. Az is kérdés, hogy a Duna medre a vízszint emelkedésével mennyi vizet lesz képes a medrébe gyűjteni, és elszállítani. Viszont további telítődés, és vízszint emelkedés esetén a síksági erdők és növényvilág kipusztul, mert a fák nem tudnak csak vízben nőni. Ilyen mennyiségű talajvíz megfojtja a fákat is. Ezeken a területeken egyedül a nád és mocsári növények nőnek meg.

Mi az oka ennek a katasztrofális helyzetnek? Csak találgatni lehet. A globális felmelegedés? Van aki még arra is azt mondja, természetes folyamattal állunk szemben. A szennyezések? A jégsapkák olvadása? Mi az oka annak, hogy ma Oroszországban, ahol már mínusz 10 foknak kellene lenni, plusz 16 fok van?

Környezeti bajok, vagy büntetés? Van min gondolkodni. Elátkozott nép lettünk hitetlenségünkért, elégedetlenségünkért? Mert nem vagyunk képesek felismerni ki ellenünk, és ki mellettünk. Pio atya azt mondta irigyli a magyarokat, mert olyan nagy és szent küldetésük lehet, amely más népnek nem lehet. De csak ha visszatalál a helyes, az isteni útra.

Személy szerint úgy hiszem büntetések ezek. Mi valamennyien hiszünk küldetésünkben, abban, hogy az Isteni igazságot képviseljük. Amíg a népünk nem tér vissza erre az útra, addig javulás sem lesz. Amíg pártoskodik, amíg nem tud beállni a sorba, amíg elhiszi az álmagyarok etetését, addig közelebb állunk a sírgödörhöz, mint a felemelkedéshez.

Jelek ezek, melyekből olvasni kell. Az Úr ezerszer figyelmeztet, de még mindig vak a nemzet. Természeti katasztrófáról beszél, hitetlen fizikai törvényeket emleget, de nem látja a fától az erdőt."

Gyártó István - Jövőnk.info

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. nov. 22. 2010. nov. 22. 16:16 Még nincsenek kommentek

Címkék: jövő | magyarország | mezőgazdaság | mna

Credo: Mert a haza nem eladó

Mert a haza nem eladó
Ezüst pénzre sem váltható
Mert a haza lelked része
Határait beléd véste
Ezer éve
Ezer éve
A hit.

Mert a haza kereszted is
Betlehemi csillagod is
Hiába tiporták hadak el
Hiába tiporták hadak el
Mert a haza
Mert a haza
Te magad vagy

Mert a haza minden
kínokkal születő mozdulat
mit rejt és elfelejt az agy.
A haza Te magad vagy!

Mert a haza nem eladó
Ezüst pénzre sem váltható
Mert a haza lelked része
Határait beléd véste
Ezer éve
Ezer éve
A hit.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. nov. 19. 2010. nov. 19. 17:56 2 komment

Címkék: dal | magyarország | magyarság

Hollandia és Európa politikai és társadalmi változásai

A szélsőjobboldalinak mondott Geert Wilders igazából jobboldali liberális.
Többek között ezt is állítja Paul Scheffer holland szociólógus.

"A politika igen komótosan és gyenge hatásfokkal követi a társadalmi változásokat.

Európában mindenütt azt látjuk, hogy a hagyományos néppártok, amelyek egykor átfogó világképpel rendelkeztek, integráló erejükkel egy táborba tudták gyűjteni és tartani mind az alacsonyan, mind a magasan képzetteket, híveiknek nemzetközi kitekintést nyújtottak, elvesztették ezeket a képességeiket. A kérdés az, ki lép a helyükre. Eddig az új pártok majdnem mind egyetlen problémára összpontosító vagy egy személyre épülő pártok voltak, amelyekből egyelőre hiányzik a különböző témák, illetve táborok egyesítéséhez szükséges integrálóképesség. A klasszikus pártok megroppanásával ingatagabb és kiszámíthatatlanabb lett a pártrendszer. A szavazatok egyre jobban elaprózódnak, egyre több párt lesz, és nemigen lehet majd tartósabb kormányzati időszakokra, valódi folyamatosságra számítani.

Mi vonzza a szavazókat az új, radikális pártokhoz?
Az emberek nagyon félnek, hogy a globalizáció lerombolja a társadalmi biztonságot. Védelmet keresnek. Az emberek ma vevők a nemzeti protekcionizmusra, a nemzeti kultúra, a nemzeti integritás védelmére, mindenre, ami a meglévő megtartását ígéri.  Pedig az igazi megoldás az, amelyik nem szembeállítja, hanem kombinálja a nemzeti sajátosságot és a nyitottságot. Ez a fajta protekcionizmus nem fogja fel, hogy egy kultúra csak akkor tud igazán fejlődni, ha a határokon túlra is van kitekintése.

A szabadság és a biztonság a két kulcsfogalom. A szabadság kultúrája nem létezhet biztonság nélkül, de biztonság sincs szabadság nélkül. Eddigi történelmében Európa nagyon sokat tett a szabadság megteremtéséért, de ez a szabadság a biztonsággal kapcsolatban új kérdéseket vetett fel. Európának egyszerre kellene szabadságeszménynek és biztonságközösségnek lennie. De ehhez választ kell találni például a határokon átnyúló bűnözés és az illegális bevándorlás problémájára. Európa ne úgy tekintsen magára, mint ami a nemzetállamok helyére lép, hanem mint ami lehetőséget teremt a nemzetállamoknak arra, hogy a globalizáció időszakában is hatékonyak maradjanak. Világossá kell tenni, hogy a nemzeti sajátosságok védelme és a nyitottság, illetve a szabadság és a biztonság nem kizárja, hanem feltételezi egymást.

Wilders nélkül is volna igény az általa játszott szerepre?
Pim Fortuyn, Wilders és egy sor más, időközben süllyesztőbe került radikális politikus példája azt bizonyítja, hogy igen, és a következő tizenöt évben a helyzet nemigen fog megváltozni. Ezt bizonyítja Belgium vagy Olaszország példája is. Amikor 2001-2002-ben feltűnt Fortuyn, sokan azt hitték, ez szeptember 11-ike hatása, egyszeri történés, de a jelenség még ma is létezik. Hollandia csak egy a példák sorában.

Miben volt jobb Wilders, mint a többi jelölt és önjelölt?
Abban, hogy radikális, és kiváló a vitakészsége. De ennél is fontosabb - és mintegy ezzel pótolja hiányzó karizmáját -, hogy tényleg kockára teszi az életét. Ő valóban meg van győződve arról, hogy hadüzenet nélküli háborút vívunk az iszlámmal, és ha nem figyelünk oda, elveszítjük azt. A szavazó pedig érzi, hogy ez az ember hiszi, amit mond, és még az életét is kockáztatja, amikor kimond dolgokat. Egy átlagos politikus sokkal több kompromisszumot köt. Wilders fokozatosan csúszott bele ebbe a szerepbe, de volt olyan pillanat, amikor megtehette volna, hogy kilép, mert ilyen áron már nem akarja képviselni ezt a véleményt, és nem tette. Ilyen értelemben tehát ez mégiscsak tudatos döntés volt, ami a rá szavazókban tiszteletet és bizalmat ébreszt. Amikor jöttek a fenyegetések, visszafoghatta volna magát, kiléphetett volna. Nem tette, ami egy demokráciában szokatlan magatartás. Az ilyen helyzetekre nincs is kialakult gyakorlat. Senki sem tudja, mit kell vele kezdeni. Nagyon nehéz a vele való együttműködés, hisz a demokrácia a kompromisszumokra épül. Számára pedig minden „dupla vagy semmi" döntés, hisz nincs visszaút."
(ÉS - részlet)

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. nov. 15. 2010. nov. 15. 11:35 Még nincsenek kommentek

Címkék: európa | hollandia | jövő | magyarország | pártok | politika | társadalom

Kristallnacht

A Kristályéjszaka történetét elég változatosan tálalják hazánkban. Három elméletet mutatok be, nagyon röviden.

Kezdésként nézzünk meg egy szélsőjobbos oldalt. Itt valószínűleg azt találjuk, hogy "a német nép megelégelte a zsidók tetteit, és fellázad ellenük, kinyilvánítva ellenszenvüket". Egyszerűen "betelt a pohár". "Mocskos zsidók!" és Luther zsidóellenes kijelentéseivel támasztják alá.

A balliberális médiumok általában a "zsidóvérre szomjaző, őrjöngő nácikat" teszi a felelőssé az események miatt, megcáfolva a fenti állítást, miszerint a egész nép támogatta volna. "Mocskos nácik!", Hitler elmebajával, és nemzetiszocialista vezetőktől való idézetekkel operálnak.

És ha magasabb szintre tekintünk, akkor láthatjuk, hogy a szerző miként vezeti le a történéseket. Van eleje, és van vége. Kitekint a párizsi merénylet előtti és utáni dolgokra, szokatlan történésekre és jelentésekre. Túllép Németország határain, a nemzetközi politika porondjára lép. Keresi az ok-okozat közti összefüggést.
A kulcsszava pedig: (cionista) háttérhatalom.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. nov. 11. 2010. nov. 11. 12:52 6 komment

Címkék: történelem

Magyar Szabadság (Unkarin Vapaus)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. nov. 4. 2010. nov. 4. 20:00 Még nincsenek kommentek

Címkék: 1956 | forradalom | magyarország | videó

Tales from the Crypt: Fasisztaveszély

Adjon az Isten!

 

A blogteres blogomon  ( II Popolo d ' Ungheria ) meghirdettem egy versenyt, amit szerintem érdemes lenne  kiterjeszteni...


 

Írjunk félelmetes mesét náczikról, bakancsokról, gárdákról, jobbikról, maguk alá hugyozott liberálisokról...

műfaj: paródia, horror

Kikötés: a mese legyen tanulságos rettegő barátaink számára!

A legjobb meseíró Konrád György - díjat kap!

A mesét akár a saját blogotokon is publikálhatjátok és belinkelitek az elérhetőséget vagy elkülditek a gmfalangista@gmail.com - címre. Amennyiben az utóbbit választjátok megjelentetem a Tornádón és a Popolo 'd Ungheria blogban a blogtéren.

Beküldési határidő: maximum két hét.


Sok sikert kívánok mindenkinek!

 

Szebb jövőt!

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: hunfia | Időpont: 2010. nov. 1. 2010. nov. 1. 20:34 Még nincsenek kommentek

Címkék: mese

Esti híradó: "Halál a magyarokra" - romákat ítéltek el közösség elleni erőszak miatt!

„Halál a magyarokra” feliratú bot volt náluk. A kiabálás során, ami történt az autó megtámadásánál, hogy „büdös magyarok üssétek őket”. Megállapította a bíróság, hogy ez a Magyar Nemzet ellen, a magyar lakosság körébe tartozó csoportok ellen irányult – mondta Répássyné Németh Laura, bírónő.

Először ítéltek letöltendő börtönre romákat közösség elleni erőszak miatt, nem jogerősen. A 11 férfi botokkal, bozótvágó késsekkel támadott meg egy autót tavaly márciusban, Miskolcon.

A 11 roma férfi közül nyolcan öt évig terjedő letöltendő börtönbüntetést kaptak. 
 
Az ítélet indoklása szerint viszont a helyszínen talált bizonyítékok és a tanúk vallomása is azt bizonyítja, hogy a romák szándékosan provokálták a támadást.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a romák ügyvédjei pedig enyhítésért fellebbeznek.

Mindez az esti híradóban, főműsoridőben. Úgy látszik a Fidesz már "rasszista" is. Vajon elkezdődött Abszurdisztán hanyatlása?

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. okt. 30. 2010. okt. 30. 11:44 Még nincsenek kommentek

Címkék: cigánybűnözés | fidesz | tv

2010. november 6. a Megtisztulás Éjszakája!

Adjon az Isten!

Felhívás!

2010. november 6-án támadást intézünk a sötétség erői ellen! A világ minden pontján este nyolc órakor fellobbannak a lángok és a fény erejével megkezdjük harcunkat egy élhetőbb szebb világért! Legyél Te is az igazság harcosa! Barátaiddal, ismerőseiddel gyűjtsétek össze az életeteket mérgező tárgyakat, kiadványokat és a Megtisztulás Éjszakáján hamvasszátok őket el! Erkölcstelen, pornográf füzetek, abortuszt népszerűsítő kiadványok, soviniszta, gyűlölködő transzparensek és minden a cionista szellemiséget magán hordozó tárgy, vagy nyomtatvány semmisüljön meg!


Szerte a világban fellobbannak a lángok!

Eddig nyolc nemzet fiai, lányai (Egyesült Államok, Szlovákia, Szerbia, Magyarország, Görögország, Oroszország, Románia, Bulgária) álltak hadrendbe! Csatlakozz Te is barátaiddal!

Eltüzeljük azokat a kiadványokat, tárgyakat, melyek népeinket, nemzeteinket becsmérlik, azokat múltjukban, kultúrájukban, erkölcsükben kiforgatják, megalázzák.


A felhívás szervezet független!

Bárki csatlakozhat, aki egyedül vagy barátaival, önállóan vagy szervezett keretek közt november 6-án este nyolc órakor a Megtisztulás Éjszakáján megsemmisíti a környezetében fellelhető, mindennapi életét mérgező tárgyakat, kiadványokat, az a fény harcosává válik! Tagja lesz annak az Isteni Hadseregnek, mely megtisztítja Földünket a fertőtől!


Mondjunk egy imát!

A sátán jelképeinek hamvasztása közben lehetőségeinkhez mérten jelenítsük meg a Nap szimbólumait! Minden résztvevő kérjen erőt, bátorságot és kitartást az előttünk álló szörnyű küzdelemhez!


Együtt Egységben! - Viribus Unitis!

Készítsetek képeket (akár arc nélkül is), és írjatok beszámolót az eseményről! Beszámolóitokat a purgation@mozgalom.net email címre küldjétek, amiket a www.jovonk.info/purgation oldalon teszünk közzé.

Most megmutathatják a világ nemzetei, hogy képesek felállni, és harcolni! Összeköt minket nemzetünk, hazánk és az igazság szeretete. Ellenségeink is azonosak. A cionista elnyomók, a globalizmus erkölcstelen mocskában fojtogatják a világot! Az eddigi csatlakozott nemzetek mellé várjuk valamennyi nemzet gyermekeit, szervezeteit!

Ébredj világ! Ébredj Európa! Harcra fel! Éljen a Győzelem!

Szebb jövőt!

 

jövőnk.infó nyomán

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: hunfia | Időpont: 2010. okt. 29. 2010. okt. 29. 13:45 Még nincsenek kommentek

Címkék: megtisztulás | nemzeti

1956

   

 „…Beethoven zenéje részt követel az életből, fellázít, megráz, megríkat és megkacagtat, magadba térít és harcba küld: állást foglal, cselekszik, harcol minden pillanatban. Ahogyan kiáll értünk, ahogyan felelősséget érez mindnyájunkért, ahogyan átvállalja életünk minden gondját, épp mert mindenről tud, mert minden örömünket és bánatunkat ismeri: az érzelmi élet olyan mélységeit és ellentéteit tárja fel, amilyenekről még senki sem álmodott. Olyan őszinte, olyan forró, olyan leplezetlen, amilyen zene még sohasem volt – nem elringat, hanem felébreszt, nem mákony és nem bűvészkedés, hanem a valóság roppant felmutatása, vallomás és himnusz, védő- és vádbeszéd, kiáltvány az emberiséghez…” – írja Szabolcsi Bence.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. okt. 22. 2010. okt. 22. 15:08 Még nincsenek kommentek

Címkék: 1956 | emlékezés

A fideszes hülyeség is határtalan...

Adjon az Isten!

...hát még az antifa harcimarci.

Azért azt nem hittem volna, hogy a fityesz ilyen durván szemen köpi a saját szavazóit...

... de hál' Istennek Viktorunk mindent megmagyaráz, a Fidesz - szavazók pedig mosolyogva bólogatnak.

Tom Lantos intézet? Hát ilyet?! Ez az igazi röhej. Úgy fest, a hülyeségnek tényleg nincsenek határai.

Tom Lantos, (Lantos Tamás) Magyarországon született magyargyűlölő. Egész életében semmi mással nem volt elfoglalva, csak saját hatalmi pozíciójának építgetésével. Hogy ezt nem sikerült a másvilágra magával vinnie, az már az ő baja. Saját bevallása szerint már gyerekként a fasizmus ellen harcolt. Valószínű, hogy halál a nácikra feliratú csattogós-lepkével futkározott. Amint a háborúnak vége lett, azonnal antifasisztából antikommunista ellenállóvá érett. Ezek szerint egy igazi antiember! Ez olyan mélyen beleépült tudatába, hogy sikerült elérnie: egész életében egy antiember lett. Soha semmilyen építő dolgot nem tett. Kampányolt a terhességmegszakításért, a pedofil fajtalankodókért, a szabad kábítószer fogyasztásért. Csalás és ármánykodás kísérte egész életútját. A magyarság legádázabb ellensége volt, amíg élt. Számtalan fórumon érvényesítette a cionista érdekeket rovásunkra. Ezért a kaliforniai magyarok egy kocsi trágyát öntöttek a háza elé véleménynyilvánításként. Itthon a seggnyalás világelsőségére pályázók most egy "intézetet" szándékoznak elnevezni róla. Ezzel az első helyezésük csaknem biztos lesz.

Egy Najira nevű kislányt - akit egy kuvaiti menekültként mutatott be - a szenátus elé citálva bírta rá őket, hogy támogassák az Iraki háborút. Najira állítólag szemtanúja volt, amikor iraki katonák több mint 300 csecsemőt öltek meg. Valójában a kuvaiti nagykövet lánya volt, soha sem menekült semmi elől. Lantos a cionizmus fellegvárával, Izraellel szövetkezett Irak ellen. Felemelte szavát Malina Hedvig megverése miatt, valószínű, hogy az uszítás mesterekét benne volt a keze az egész ügyben, mellyel a két nemzetet igyekeztek egymásnak ugrasztani.

Folyamatosan támadta a nemzeti politikusokat, irányzatokat. Még zsidó fajtáját is ott vágta át, ahol csak lehetett, a saját karrierje érdekében. Felesége Gábor Zsazsának unokatestvére. Nem kell ecsetelni kicsoda és miből élt, szép családi vonal. Gyerekei a Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza mormon egyház tagjai lettek. Beépülés?....

Szóval egy igazi antiember volt. Na és van olyan idióta, aki ezt a lelki beteg nyomorultat tartja példaképnek? - CSAK A FIDESZ!" - a többi hasonszőrű már nem mérvadó - Végül is a zsák a foltját, a hasonló a hasonlónak örül elvek szerint annak biztos példakép, aki hasonlóan nyomorult.

Máris tudjuk, kik valósítják meg a Tom Lantos intézetet.

 

Szebb jövőt!

 

Jövőnk. infó nyomán

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: hunfia | Időpont: 2010. okt. 13. 2010. okt. 13. 14:18 2 komment

Címkék: Lantos | Tom

Újra Fidesz! - Újra liberálbolsevizmus!

Adjon az Isten!

 

"Az egyetlen dolog ami a gonosz győzelméhez szüksége az az, hogy a jóakaratúak semmit ne csináljanak."

Edmund Burke

Ismerd meg a gonosz igazi arcát...

Akik a nemzeti oldalon nem voltak naívak pontosan tudták, hogy van egy cionista világhatalom. - ennek van két ága: MSZP, FIDESZ - kiegészülve olyan vadhajtásokkal mint MDF, SZDSZ Amíg a Gyurcsány - Bajnai rezsim a frontális támadás híve volt, addig a FIDESZ - élén Orbán császárral - az alattomos dolgokat szereti...

Egy csalódott fideszes levele szerint ami több radikális hírportálon is megjelent az országgyűlési választások után a Fidesznek " van két arca, az egyik kifelé, a lakosság felé mutatott álarc, a másik pedig egy szűk bennfentes kör által ismert, de kifelé leplezett valóság."

A levél folytatódik.

A közelmúltban kiléptem a Fideszből, így semmi sem tart vissza, hogy elmondjam, mi folyik ott. A Fidesz egy sztálinista bagázs narancsba burkolva, nemzeti színekkel leöntve.

Kb. egy éve beszéltem egy Orbán-közeli kommunikációs emberrel, aki árulkodóan, lesajnáló vigyorral csak annyit mondott nekem, hogy maga be is szokott dőlni azoknak, amit a Fidesz hirdet. Ekkor még hitegettem magam, hogy nem lehet ennyire rossz a Fidesz egésze, legfeljebb vannak benne itt-ott senkiházi élősködők. Bár tény, hogy korábban én is tapasztaltam a Fideszben azt a kettősséget, hogy a szöveg és a tettek között egyes esetben fényévnyi szakadék tátong, pl. meghirdették, hogy tilos az egészségügyi privatizáció, ezzel szemben a kórházakat a Fidesz-többségű önkormányzatok privatizálták, és fideszes politikusok, vagy Fidesz-közeli vállalkozók kiszervezték maguknak a nyereséges kórházi tevékenységeket.

Bolsevik bűnözőt engednek ki börtönből, bolsevikokat neveznek ki magas pozíciókba, bolsevikkal íratják az alkotmányt, mindezt az ún. „nemzeti együttműködés rendszere” jegyében. Egy-másfél hónapja mást se csinálnak mint hogy a kétharmados teljhatalmukat bebetonozzák örök időkre, sok esetben bolsevikokkal. Az elszámoltatások helyett inkább összeborulás és kiegyezés látszik kirajzolódni. Nem ezért szavaztam rájuk. A szavazófülkék forradalmát valódi változásoknak kellene követniük, ez azonban a szocialista-liberális körökkel való egyre nyilvánvalóbb összefonódások miatt eleve bukásra ítéltetett.
Településemen (alföldi kisváros) a Fidesz jobbik oldala - komolyan véve a lakosság felé vállalt programot - elkezdte következetesen végrehajtani a saját önkormányzati programját, s ennek során átszervezésekkel elkezdte kifüstölni 60 év áporodott szocializmusát. Csakhogy az átszervezett intézményekhez, önkormányzati cégekhez beszállítók sokasága tartozott, akik a megrendelésekért cserébe kötelesek voltak hálájukat kifejezni. Ebből a hálából egyes politikusok jól megéltek az elmúlt 20 évben. Nemcsak szocialista-liberális, hanem fideszes politikusok egyaránt. Szabotálta a változást mindegyik. A helyi Fidesz-vezérkar a hosszú ellenzékiség éveiben is dúskált a javakban, miközben mi, aktivisták jó katona módjára kikapartuk nekik a gesztenyét és fizettük a tagdíjat. Az átszervezések azonban mégis bekövetkeztek, s ekkor az új cégvezetők olcsóbb, jobb minőségű árut szállító cégekkel szerződtek, amelynek nyomán bizonyos gazdasági-politikai körök tízmilliókban mérhető anyagi érdeksérelmet szenvedtek el. Pártok közötti szövetségbe tömörült haszonlesők bandájával találtuk magunkat szembe, akiknek a politikai pozíció gazdasági csoportérdekeik szolgálatához szükségesek csupán. Ami az önkormányzatnál megtakarítás volt, az a maffiának anyagi veszteség. Össze is fogtak a Fidesz jobbik oldala ellen pártszimpátiától függetlenül, hiszen mindegyikük harácsolása veszélybe került. Pénzük volt bőven, megszerezték a helyi média feletti kontrollt, maguk mellé állították az országgyűlési képviselőt, hazug rágalmakat terjesztettek piaci, kocsmai suttogó propagandával, névtelen internetes beírásokkal, majd elkezdték a Fidesz-tagokat a változást képviselők ellen uszítani, fideszes érdeknek állítva be egy-két vezető egyéni érdekeit.
Ilyen előzmények után értünk el a polgármester- és képviselőjelöléshez. A jelöltállítás előtt saját embereikkel felpumpálták a helyi szervezetet, azonban ennek ellenére még mindig többségben maradt a valódi változást képviselő vonal a szavazáson, hiszen a tagság demokratikus többsége minden zsarolás, megfélemlítés, lekenyerezés ellenére így döntött. A helyi tagság többségi akaratát megyei szinten lesöpörték, s egy olyan személyt hoztak ki polgármesterjelöltnek, aki elkötelezett baloldali és része a pártok közötti mutyinak. Azt, hogy az elkötelezett fideszes, nemzeti érzelmű jelölt miért nem jó, többszöri kérdésünkre sem árulták el. Azt mondták, hogy az indok titkos, személyiségi jogokat sértene. Közben tovább folytatódott a nyomásgyakorlás: „ellenzéki” fideszeseket munkahelyeikről üldöztek el táppénzbe, rúgtak ki, közbenjártak, hogy új munkahelyre ne vegyék fel, közvetítőkön keresztül megüzenték, ha még mindig munkát akar, akkor tudja, hova tegye az ikszet, vállalkozókat megrendelések elmaradásával, pályázati pénzek visszatartásával riogattak, verbális agresszió, fizikai megfélemlítés, besúgókkal figyeltetés, büntetőfeljelentéssel riogatás, nem létező „ügyek” és „terhelő bizonyítékok” gyártása titkosszolgálati eszközökkel. Rákosi-rendszer narancsszínben: fideszes nyírja a fideszest, miközben a magánérdek maga alá gyűri az elveket. Az alapszabályban úgy találták ki a jelöltállítást, hogy a tagság döntésével csak javaslatot tesz, azt megyei vagy országos szinten felülírhatják, ráadásul a döntésről készült jegyzőkönyvet sem láthatja soha az érintett, hanem automatikusan küldik fel. A helyi Fidesz egy polipszerű maffia irányítása alá került, mert az alapszabály lehetővé tette, hogy a tagság akaratával szemben a felső paktumok mondják meg, ki legyen a polgármesterjelölt. Árulkodó, ahogy a maffia jelöltje mellett egyszerre kampányol a helyi Fidesz-vezérkar és a szocialista polgármester.
MSZP, SZDSZ, Fidesz – egyforma. Én a valódi változásra szavaztam, s nem arra, hogy az MSZP helyett a fideszesek lopják szét a közvagyon maradékát. És én 3 hónappal ezelőtt még azért dolgoztam, hogy ezek a senkiháziak 2/3-ot kapjanak. Hiba volt, s tanultam belőle! Remélem az önkormányzati választásokon a Jobbik tarol szülővárosomban és mindenütt az országban.
Szebb jövőt!
Ex-fideszes

http://kuruc.info/r/20/62689/

A Bombahír Videostábja is megdöbbentő bűncselekmény-sorozat részleteit tárta fel az I. kerületben. Százmilliós közpénzlopás, parkolási díjak elsikkasztása, furcsa összefonódások a Fidesz által 12 éve uralt kerületben. Titkos hangfelvételek, rejtett kamera, kipakoló tanúk. Ez a film ma is csak a Bombahíren látható.

 

Bombahír TV: Egy fideszes kerület piszkos titkai from Bombagyár on Vimeo.

 

Eredetileg a szokásos néhány perces videóriportnak indult, ám a szokottnál hosszabbra nyúlt és kisfilmmé vált a Nagy Gábor Tamás vezette I. kerületben folyó disznóságokról szóló tényfeltáró riportunk. Még így is csak a legdurvább dolgokat vettük bele, hiszen egész estés filmet is forgathatnánk abból a rengeteg panaszból, mutyiból, temérdek korrupciós bűncselekményből, amit a lakosság közfelháborodására ellenére folytat évek óta a gyurcsányi módszerekkel operáló Fidesz-maffia. S elnézést, ha e jelző közhelyesnek tűnik, de ha filmünket végignézik, bizony látni fogják, nincs ebben semmi túlzás, az I. kerületben valóban maffia működik, és nem éppen a Fidesz által megfogalmazott kampánycélok mentén.

Gyengébb képességű olvasóink és nézőink kedvéért: ez a film nem kampányanyag, és nem megrendelésre készült. A Bombahír független hírportál, és tényfeltáró riportjaink készítése során nem tudunk - és nem is kívánunk - tekintettel lenni egyes korrupt politikusok kampányérdekeire. - írja a Bombahír.

Farkas Ernő Rakamaz város fideszes polgármestere is inkább hasonlít Rákosi Mátyásra mint egy nemzeti - konzervatív városatyára - és nemcsak külsőleg.

 

Tavalyi hír, de a mai napig a félelem és az önkény az úr Rakamazon is...

http://atv.hu/belfold/2009_mar_rakamaz__zugolodo_romak__felelem__kiskiraly_polgarmester_.html

 

A helyiek szerint a polgármester ellehetetlenítő tevékenysége akadályozza a polgárőrség működését.

Szerintük ellehetetleníti több helyi intézmény, civil szervezet működését is mivel megvonja az önkormányzati támogatást.

Egy a neve elhallgatását kérő helybéli nyilatkozott - Félelmetes, hogy mi vált ebből a korábban nyugodt településből! - fakadt ki egy rakamazi lakos.- Amióta egy család és népes famíliája megjelent a városunkban, azóta félnünk kell. Többször is előfordult már, hogy a társaság afféle erőfitogtatásul autóstól felvonul, mintegy a helybeliek és a rendőrség tudomására adva, hogy ki az úr a környéken. Sokan azt fontolgatják, ha itt nem történik valami rendcsinálás, akkor elköltöznek Rakamazról.

Farkas Ernő, Rakamaz polgármestere elmondta - Mindenekelőtt hadd szögezzem le, hogy Rakamazon semmivel sem rosszabb a helyzet, mint az ország, vagy éppen a megye más településein. A különbség annyi, hogy máshol a gondokat eltussolják a helyi vezetők és az iskolaigazgatók, nem beszélnek róla. Ezzel szemben mi felvállaljuk a gondokat, beszélünk róluk s teszünk is ellenük, hiszen elég volt abból, hogy bizonyos csoportok gyengítsék a közbiztonságot, megzavarják az iskolában a nevelő-oktató munkát. A valós problémákat látva úgy döntöttünk, hogy minden érintett intézménnyel, szervezettel összefogva beszélünk a gondokról.

A helyiek úgy érzik, hogy a polgármester a település királyként próbál működni, hiszen igyekszik mindenkit alattvalóként kezelni, nem pedig, partnerként. Azok, akik nem hódolnak be, azokat igyekszik ellehetetleníteni.

Miért nem működik a jól bevált polgárőrség?

- Rakamaz nyugalmat akar úgy az iskolában, mint a településen, s ennek érdekében tettünk, illetve teszünk meg lépéseket. Január közepe óta a rendőrőrsnek új parancsnoka van, aki Rakamaz közbiztonságának megerősítését tűzte ki célul. Az elmúlt hetek adatai azt jelzik, hogy eredményesen dolgozik. Borsod megyéből került ide, hasonló gondokkal kellett ott is megküzdenie, s megoldotta a rábízott a feladatot. Miskolchoz hasonlóan az önkormányzat, a Városüzemeltetési Kht. egy biztonsági céggel közösen létrehozta a városőrséget, amely hamarosan autót is kap. Másfél éve nem működik a településen polgárőrség. A civil szervezetet ismét újjászervezzük, s bejegyeztetjük a cégbíróságon, s akkor a városőrséggel kiegészítve felügyelhetik a közbiztonságot. - mondta el a polgármester.

Megkerestük a Rakamazi Polgárőr Egyesület vezetőjét Szász Simont, akit a helyi közbiztonság és a polgárőrség helyzetéről kérdeztük.

- A mostani közbiztonság nem valami jó Rakamazon, elég rossz hangulat van a városunkban, sajnos ehhez közrejátszik az is, hogy a rakamazi polgárőrség 2007 óta nem működik – mondta az egyesület vezetője. Ennek igen kemény okai vannak, ezért a közbiztonság nem olyan, ahogyan szeretnénk, hogy legyen. Korábban a rendőrség munkáját segítette a polgárőrség 75 fővel, de ez a 75 fő nem dolgozik, mivel az önkormányzat nem támogatja a polgárőrséget. A 2006-os választás után a második félévre, a testület által megszavazott pénzt az új polgármester Farkas Ernő, nem engedte, hogy kifizessék, de mivel volt tartalékunk, tovább tudtunk működni. Ezután hiába kértünk támogatást az önkormányzattól, nem kaptunk pénzt. Mindössze egy üzenet jött a polgármestertől, amelyben elmondta - Amennyiben új vezetője lesz a polgárőr egyesületnek fizetek, váltsátok le a jelenlegi vezetőt. Ekkor egy elnökségi ülést tartottunk, ahol az egyesület úgy határozott, hogy a polgárőrség a rendőrséggel közösen a városért, és nem a polgármesternek dolgozik.

Szász Simon ezután keserűen mesélt a múltról - Minden évben volt közmeghallgatás, amelyen elhangzott, hogy a polgárőrség és a rendőrség viszonya nagyon jó, de talán érthető, hogy a továbbiakban ezt ingyen és bérmentve nem tudtuk vállalni. A polgárőr egyesületnél nem arra kell gondolni, hogy juttatásokat várnánk, hiszen nálunk mindenki társadalmi munkában végezte a feladatát, mindössze a kilométerek után kaptak benzintámogatást a saját autóval járőröző polgárőrök. A rakamazi rendőrséggel karöltve dolgoztunk együtt. Volt úgy, hogy a polgárőr kocsijával járőröztünk közösen, másik két polgárőr pedig a település más pontjain figyelte a gyanús forgalmat. Talán beszédes lehet, hogy eseménynaplót vezettünk, hogy mi folyik a településen. Például miért sétált valaki hajnali négykor, figyeltük a gyanús mozgásokat, amelyet egy füzetbe rögzítettünk. Ez nagy segítségére volt a rendőrségnek is egy-egy bűncselekmény felderítésekor.

Mi változott azóta, hogy a polgárőrség nem működik? - Látni lehet, hogy nagyon rossz a jelenlegi helyzet, a rendőrségnek szűk a kerete, kevesen is vannak. A jelenlegi fiatal őrsparancsnok kiválóan végzi a munkáját, de ezekre a polgárőrökre eddig is nagyon nagy szükség volt. Esténként 8-10 polgárőr teljesített szolgálatot, így a polgárőrségnek megvolt a bűnözést visszatartó ereje- közölte Szász Simon.

Nem értek egyet a polgármester kijelentésével, miszerint újjá szeretné szervezni a polgárőrséget, illetve bejegyeztetni a cégbíróságon, hiszen Rakamazon van egy működő és bejegyzett szervezet, amelynek nem kellene ellehetetleníteni a munkáját – mondta Szász Simon, majd hozzátette – A településen a polgármester szerintem személyi ellentét miatt szüntethette meg a támogatás kifizetését, de van itt más olyan civil szervezet is, amelyet ugyanígy igyekszik a polgármester ellehetetleníteni.

Az önkéntes tűzoltók is megérezték...

Az önkéntes tűzoltók is hasonló helyzetben vannak: Nálunk sem túl rózsás a helyzet, ugyanabban a cipőben járunk, mint a polgárőrség. 1999-ben voltunk 100 évesek, ehhez képest nagy fejlődésen ment át az egyesületünk, ekkor több olyan polgármesterünk is volt, akik segítették az egyesület fejlődését. Ezután 2006-ban új polgármester került pozícióba, ezt követően történt egy meghallgatás, amelyen elmondtam, hogy közel annyi pénzt nyerünk pályázatokon, mint amennyit az önkormányzattól kapunk. Ez valamilyen oknál fogva nem büszkeséggel töltötte el az új vezetést, hanem ún. szimpátiát váltott ki a részükről – idézte fel Bón Ferenc, a Rakamazi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka.

Ez az ún. szimpátia ekkor úgy nyilvánult meg, hogy például volt egy nagy gázcsőtörés Rakamazon, amikor is az akkori alpolgármesternek volt egy olyan gúnyos kijelentése, hogy – Talán porszem került a gépezetbe? Nekünk ugyanis, ekkor nem volt olyan antisztatikus ruhánk, amellyel megközelíthettük volna a helyszínt, így a megyei kollégák végezték el a munkát. Tudni kell, hogy az akkori polgármester volt az egyesületünk vezetője, így vélhetően erre utalt az akkori gúnyos megjegyzés. Így gyakorlatilag személyi háborúskodás áldozata lett az egyesületünk – mondta Bón Ferenc.

- Ezután jöttek a rendeletben meghatározott 2006-os pénzek kifizetésének elmaradásai, elodázásai. 2007-ben újból megpróbáltunk pénzt kérni az egyesületnek, hiszen a pályázatokhoz önerőre is szükségünk lett volna. Ekkor ígéretet kaptunk 500 ezer forint kifizetésére, amelyet azóta sem kaptunk meg. Ezután igyekeztek minket befeketíteni, egy akkori gazdasági vezető hölgy - talán az állását féltve - valótlant dolgokat állított, miszerint gondok vannak a házunk táján. Mára odáig fajult a helyzet, hogy bírósági ügy lett a kifizetések elmaradásából, hiszen a költségvetési rendeletben meghatározott összeget Farkas Ernő megválasztása után egyszerűen nem fizették ki, így mi akkor fizetési meghagyást hagytunk, amelyet továbbra sem fizettek ki, ezután került csak bíróságra az ügy. Legutóbb tavaly próbáltam pénzt kérni az önkormányzattól, amikor már odáig jutottunk, hogy mindössze 120 ezer forint maradt a számlánkon. Ekkor a polgármester úr arra hivatkozva utasított el minket, hogy a peres ügy lezárásáig nem áll módjában a testületnek dönteni az egyesület támogatásáról.

Miként tudnak önkormányzati támogatás nélkül működni- kérdeztük Bón Ferencet. Mi nem hagytuk abba a munkánkat, teljes kapacitással, kiváló felszereléssel működünk vállalkozói segítséggel, mivel most is fennállnak ellentétek, de a mai napig nem tudom miért. Jelenleg azt érezzük mi is, hogy a polgármester a település királyaként próbál működni, hiszen igyekszik mindenkit alattvalóként kezelni, nem pedig, partnerként. Azok, akik nem hódolnak be, azokat igyekszik ellehetetleníteni. Elég, ha azt említem, hogy az általános iskolában négy éve nincs kinevezett igazgató, csak megbízotti rendszerű. Végezetül csak halkan jegyezném csak meg, hogy a legújabb értesülések szerint a polgármester úr nem csak új polgárőr, hanem önkéntes tűzoltó egyesületet is alapítana. - írja a Szon.hu.

atv.hu / Szon.hu

A helyi Német Kissebbségi Önkormányzat létrehozott egy fórumot, ahol többet is megtudhatunk a polgármesterről és  "városépítéséről".

http://www.rakamaznko.hu/?id=forum&topic=3

 

 

A Jobbik Superman - díjának nyerteséről Tamás Barnabásról is érdkes dolgokat tudhatunk meg a Barikádban...

...aki a  következő titulusokkal rendelkezik: a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Honvédelmi bizottságának tagja, a B-A-Z Megyei Közgyűlés tagja és szociális bizottságának elnöke, a Fidesz B-A-Z megyei alelnöke, Putnok polgármestere, Putnok és Térsége Társulás elnöke, a Gömöri település Szövetség elnöke, a Gömöri Népfőiskolai Egyesület elnöke, a Sajórima Eurórégió magyar elnöke, az Ózd - Putnok Többcélú Kistérségi Társulás alelnöke, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatokat Segítő Országos Egyesület elnöke, a Visegrádi Országok Eurorégióinak Konzultatív Tanács elnökségi tagja, a Nemzetközi Szent György Lovagrend vezetőségi tagja. Elnézést kérünk azoktól, akik belefáradtak a titulusok olvasásába. Mi ebbe is belefáradtunk, de gondoljunk bele, Tamás Barnabás nemcsak olvasgatja saját titulusait, hanem igazi Supermanhez méltóan helyt is áll mindenhol. -

Narancssárgából barna?

Eultaztunk a borsodi településre, hogy saját szemünkkel is meggyőződhessünk arról, milyen is az a kisváros, ahol egy ilyen emberfeletti képességekkel rendelkező polgármester az első ember. Autóval érkeztünk a Sajó völgyében fekvő településre. Az oszopokon dúsan csüngő muskátlik, szimpompájuk, színpompájuk a lakótelep házainak színeivel vetélkedik. A narancssárga minden árnyalatában pompáznak az emeletes házak. Körutunk során lassan úgy éreztük, mintha narancsködben úszna a város. A választásokra elkészült felújítások szinte mindegyike narancssárga színt kapott: az általános iskola hatalmas, uralkodó épülete, az óvoda, a múzeum, a már említett lakótelep, a hajdani mozi és sorolhatnánk.

A nap végére amikor olvasónk sok-sok információját meghallgattuk, az itt lakókkal beszélgettünk, a személyi kultusznak olyan mértékű példájával találtuk magunkat szemben, amely során egyelőre a Fidesznek való megfelelési kényszer miatt narancssárgára festett mindent, de hamarosan a barna lesz az uralkodó szín...

Közületek való, veletek van, értetek dolgozik

Nem kedves olvasóink, még nem ismerhetik e sorokat, ne gondolkozzanak, honnan az idézet. Klasszikusnak klasszikus, és azt nem is állítjuk, hogy a putnoki tankönyvekbe nem fog bekerülni, ha így folytatja a polgármester úr, hiszen ez az ő választási szórólapján olvasható. Meghatóan közvetlenül szól polgáraihoz e lapon, uralkodói gesztussal biztosítja őket, hogy "arra a sokszor emberfeletti munkára is büszke", amit Putnokért végez. Könnyes szemmel olvashatjuk azt a lehetőséget, hogy most pár politikai pályája csúcsán, országgyűlési képviselőként mi mindent fog tenni Putnokért. Az egyik bulvárlap egyébként az ország leggazdagabb politikusainak listájának 8. helyén hozta Tamás Barnabást 1,78 millió forintos havi juttatással.

A valóság

Lépjünk ki e mesterségesen teremtett narancssárga pszeudo világból a valóságba, és beszéljünk arról, ami a tényleges putnoki helyzet. Ahogy a narancssárga köd oszlott a szemünk előtt, az utcán rengeteg embert láttunk. Szombat van, piac - mondta vendéglátónk. Azért ne azt képzeljük, hogy a piacra igyekvő szorgos háziasszonyok hemzsegnek az utcán. Ők is ott vannak, lassan kissebbségben élik mindennapjaikat. Nincs hová menniük, házaik értéke a nullával egyenlő. Beletörődtek ebbe a szombati látványba is. Az utcán orgonasípszerűen növekvő cigánygyerekek hada anyjuk körül, tántorgó cigány emberek, szotyolát köpködő, beszélgető cigány sihederek, a vásárlás után sietve hazainduló cigány háziasszonyok mellett. Két kigyúrt tizenéves cigányfiú áll a zebrán, ahogy be akarunk fordulni a központi kereszteződésen. Provokálva állnak, nem mozdulnak, hogy ne tudjunk bekanyarodni. Dudálunk, erre ordítani kezdenek, belerúgnak a kerékbe és leköpik a kocsinkat. Aztán káromkodva arrébb mennek. Isten hozott Putnokon! Délután már egyáltalán nem lehet magyar embert lánti. Ahogy sötétedik, úgy jönnek elő a fiatal cigányok, hogy ellepjék a teret, a vendéglátóhelyeket. Kiillatosítva, zselés hátrafésült hajjal a fiúk, a lányok miniben, kivágott blúzokban. Övék a tér, övék a város.

Hogy mit éreznek az itt élők? Munkájuk sokuknak nincs, az önkormányzat a fő foglalkoztató. Még az is a polgármestertől függ, ki mehet takarítani egy - egy intézménybe. Szupermenünk erre is képes odafigyelni. Minden közhasznú állást ki kell érdemelni. Azt mondják, hogy élen kellett járni a kopogtató - cédula gyűjtésben, szórólapozásban, akkor megvan a szerződés hosszabbítás. Itt ugyanis csak három hónapos szerződések vannak. Arról ne is beszéljünk, hogy mi történik azzal, aki lázadni mer, és például elmegy egy jobbikos rendezvényre, vagy "neadjisten" felvállalja a Jobbik - tagságot. Az, hogy még a családtagjainak sem lesz munkája, teljesen biztos, de minden egyébb eszközt is bevetnek ellene. Azok a vendéglátóhelyek, amelyekben le lehetett adni a kogotatócédulákat, különböző ellenőrzéseket kaptak hamarosan. Az őszi kampányban már egyik sem merte, szupermenünk itt is didalmaskodott. Tanul egyébként az elődeitől, az igazi diktátoroktól, ugyanis mint megtudtuk, egész komoly besúgóhálózatot épített ki. Fő ellenség a jobbikos szimpatizáns, a Jobbik - tag, de bárki, aki csúnyán néz a mindenható polgármesterre, megjárhatja. A munkahelyeken nem mernek őszintén beszélni, mert a falnak is füle van. Teljes megfélemlítés, teljes nihil és "bólogató jánosok" tömge - mondják beszélgetőtársaink - írja a Barikád.

Monokon is a sötétség erői kerekedtek felül.

Mivel Monok önkormányzata nem volt hajlandó visszavonni rendeletét és továbbra is fenntartotta véleményét a szociális kártya szükségességéről és szorgalmaztata annak országos bevezetését is nem meglepő hogy rágalmak kereszttűzébe került a polgármester és nagyon valószínű, hogy a szállak a Fideszig érnek.

Az önkormányzati választás részvételi aránya Monokon igen magas 73,23 % -os volt. Ami arra enged következtetni, hogy jelentős számban vásárolhatott magának szavazatot a fideszes Demeterné Bártfay Emese a cigányoktól, ahogy tette azt a legtöbb fideszes polgármester és jelölt szerte az országban, vagy egszerűen csak beígérte a "segíjes" dőzsölést, a szociális kártya eltörlését a derék "emberi jogokra" érzékeny  polgári - liberális hölgyemény. Csak találgathatunk...

 

http://index.hu/belfold/2010/okvalasztas/eredmenyek/borsod-a-z/monok/

 

Egy biztos: ezúton is gratulálhatunk azoknak a monoki fehér embereknek akik voltak olyan ostobák, hogy a Fidesz jelöltjére szavaztak megásva ezzel saját sírjukat.

Ha majd belefulladnak a cigánybűnözésbe lehet, hogy elgondolkodnak azon, hogy milyen felelőtlen döntést hoztak, de akkor már késő lesz...

 

Szebb jövőt!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: hunfia | Időpont: 2010. okt. 12. 2010. okt. 12. 13:31 2 komment

Címkék: fidesz

Rendszert váltottunk

"Köztársaságunkat új alapokra helyezzük! Mától a neve: Első Össznemzeti Népköztársaság! A Rend és a Biztonság Birodalma!"

(Részlet Orbán Viktor beszédéből)

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. okt. 3. 2010. okt. 3. 19:00 1 komment

Címkék: köztársaság | magyarország | orbán | rendszerváltás | választás

A Jobbik szavazói

"Mivel 2006 eleje óta belülről látom a Jobbikot, így tanulságos változásokat is megfigyelhettem.
Őszöd után nagyon gyorsan más arculatot vett föl a párt, mint addig - a vezetés is majdnem teljesen kicserélődött -, ráadásul rengeteg olyan ember szimpátiáját nyerte el, akiket az MSZP sikeresen Orbán-fobizált, de Gyurcsányt is meggyűlölték. Nem egy, jellemzően nem középosztálybeli ember mondta nekem, hogy 2006 ősze előtt Gyurcsány feltétlen híve volt és rühellte Orbánt. Így, amikor csalódott, természetes módon lett Jobbik-szimpatizáns.
Ehhez járul hozzá, hogy eddig is sok MSZP-s utálta a cigányokat - jellemzően cigányproblémával küzdő vörös bástyák lakosai -, de mivel a Jobbik előtt nem volt olyan párt, amelyik egyáltalán beszélt volna róla, maradtak az MSZP-nél.

És persze ne felejtkezzünk el azokról sem, akik vagy a MIÉP-ből, vagy a Fidesz szittyatudatú keménymagjából mentek át a Jobbikhoz, vagy azokról, akik jellegzetes fideszes átszavazók annak reményében, hogy a Jobbik erőteljesebb cselekvésre késztesse a Fideszt. Na utóbbiak már inkább középosztálybeliek. Ahogy azok a jellemzően első vagy második szavazó egyetemisták is, akik érdeklődnek a történelem iránt, többségükben zsidó-/cigánygyűlölet és hazaszeretet koordináta-rendszerben gondolkodnak, érzelmek mentén politizálnak, éppen ezekben az években szilárdítják meg az identitásukat, és előszeretettel terjesztenek és hisznek el összeesküvés-elméleteket.

Arányokat nagyon nehéz megállapítani, de a volt MSZP-sek kb. a harmadát adhatják a Jobbik táborának, az első, második szavazók pedig kb. negyedét. A maradék kb. 40% vagy MIÉP-ből átment ősjobbikos, vagy csalódott fideszes, vagy taktikázó fideszes."
(by Mj)
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Írta: Mr.Hitetlen | Időpont: 2010. szept. 28. 2010. szept. 28. 12:46 Még nincsenek kommentek

Címkék: jobbik | választás
Régebbiek | Végére »